Szállodánktól 5 km-re található a Bamboo sziget, mely a nyílt vízen helyezkedik el. A pálya vízisível, wakeboarddal, monosível, wakeskattel és landlocckal is igénybe vehető.
A Zamárdi Kalandpark egy gyönyörű, harmincötezer négyzetméteres ligetben található, és szinte végtelen lehetőségeket tartogat a szabadidő aktív eltöltésére.
Két összesen 1,5 kilométer hosszú bobpálya köré épült szabadidős és kirándulási helyszín egész évben nyitva van, és a bobozáson kívül számos más szórakozási lehetőséget nyújt.
Siófok nyugati határában, a Pannon-tenger levonulását követő korai pleisztocén idején kialakult lösz dombok között, a Balatonra merőlegesen húzódó völgyben helyezkedik el a Töreki Halastavak Természetvédelmi Terület, mely 1994 óta védett.
Az egész napos programot nyújtó állatkerti séta bármely korosztály részére kellemes kikapcsolódást jelent, ahol felfedezhetik az állatok csodálatos világát és találkozhatnak kedvenceikkel.